

MaxMaxMax
A pisztoly markolata hűvös volt, kellemes borzongás futott át Helena Brown karján mikor felemelte. Régi típusú, fekete kis fémdarab, gyorsan kivette a fiókból majd megnézte van-e benne töltény. Mint mindig, most is tele volt a tár. Ahogy jött le a lépcsőn az emeletről hirtelen eszébe jutott, mikor utoljára látta. Talán már egy hét is elmúlt azóta, hogy ő, a törékeny alakjával az asztal előtt állt és azon gondolkodott, ma legyen-e az a nap. Akkor délel


Egyedu:lEgyedülEgyedu:l
Nézte a fényképet, sokáig, kitartóan, még azt sem vette figyelembe, hogy körülötte röpködtek a mínuszok. Aki elment mellette, maximum egy gúnyos szemvillanásra méltatta, ő meg ott volt, ott állt a villamosmegállóban, kezében a fényképpel, hátán egy nagy csomaggal és bámult. Magába itta, a lelkébe égette a képen lévő személy minden egyes arcvonását, a fura kis gödröktől kezdve a haj rendezetlen, kusza tincseit. Olyan


Ki tudja.Ki tudja.Ki tudja.
Először csak halkan hallottam valami különös dallamot, amiről nem tudtam mitől, vagy kitől származik. Tehát semmi mást nem tudtam, csak annyit, hogy valami szokatlant észlelek. Megálltam, és igyekeztem minden érzékszervemet annak a szolgálatába állítani, hogy felfedezzem a hangok irányát, levettem a sapkámat, még a hajamat is félrehúztam a fülemről. Agyammal szüntelenül koncentráltam, kerestem a kék foltokat, de nem találtam őket. Még a kab&


NapokNapokNapok
Élete áltagos volt, a kisebb stresszhelyzetektől eltekintve nyugodtnak is mondható. B. útjai, melyeket a nap folyamán megtenni volt kénytelen, arra ösztönözték, hogy hacsak arra a pár órára is, de idegen, zajos emberek közé keveredjen, ekkor B. volt a magyar tömeg, tehát hömpölygött a bűzös-mocskos aluljárókon keresztül a felszínre, majd újra a föld alá. Ha a humanista máznak akart hódolni elvett pár szórólapot, melyeket ugyanannak a mozdulatnak az ívével hajított bele a kukába, vagy melléje, hisz mit számított, úgyis több szemét volt a tároló mellett és környékén, mint benne. Ha reggel sietnie kellett, akk
Previous Page12345...Next Page